A cím rögtön egy kis kiegészítést igényel. A szüreti körképet a mai Magyarország határain túlra került egykori történelmi borvidékekről „közvetítem” az ott élő és dolgozó magyar szőlészek, borászok segítségével és a saját tapasztalataim alapján. Mivel írásom időpontjában még épphogy-csak végeztünk a szürettel – illetve egyes helyeken még a késői szüretelésű borkülönlegességnek szánt szőlők a tőkéken várják a szebb időjárást – a borok minőségét inkább csak becsülni lehet.

Megjelent: Agrofórum, 2020/12. számában, 22-28. old, szerző: Geönczeöl Attila

Az idén 100 éves trianoni határmódosítás a filoxéravészből éppen-hogy kilábaló, majd az első világháború pusztításaitól, bizonytalanságától sújtott, Magyarország határain kívül rekedt szőlő- és bortermelőket a hazaiaknál még nehezebb körülmények közé sodorta. Újonnan alakult országokba, kialakulatlan jogi és gazdasági környezetbe kerültek. A 19. század végén, 20. század elején több törvényben (1893-as, majd 1908-as bortörvények) határozták meg a magyar történelmi borvidékek területét, a borvidékekhez tartozó települések listáját. Az 1920-as határmódosítás ezek közül számos borvidéket kettévágott, és a határ két oldalára került részek különböző jogi szabályozás mellett, különböző szakmai-gazdasági környezetben fejlődtek tovább. A legismertebb példa erre a Tokaji borvidék, azonban a mai határok mentén hasonló esetek sokaságával találkozunk. A Pozsony-Ruszt-Sopron borvidék szőlőterületei három országba (Csehszlovákia, Ausztria, Magyarország) kerültek, a Neszmélyi, a Pest-Nógrádi, Abaúj-Miskolci és Tokaji borvidék északi részei a mai Szlovákiához tartoznak, Munkács-Nagyszöllős ma Szlovákia, Ukrajna és Magyarország közt oszlik meg. Versecz-Fehértemplom borvidék a mai Romániához és Szerbiához került, a dél-bácskai szőlőterületek Szerbiához, Szerémség Szerbiához és Horvátországhoz, Balaton-mellék (Zala) déli részei pedig Horvátországhoz és Szlovéniához, de még a Villány-Pécsi borvidék déli csücske is Horvátországhoz került. Ezen kívül teljes borvidékek is átkerültek a szomszédos országokhoz, leginkább Erdélyben és a Partiumban: Ménes-Magyarád, Érmellék, Erdély-Küküllőmente, Erdély-Marosmente, illetve Kárpátalján Szerednye-Vinna. Az utódországok mai borvidéki beosztásai jelentősen eltérnek a Trianon előtti történelmi borvidéki besorolástól. Országonként különböző módon határozták meg az adminisztratív körzeteket, összevonva vagy szétválasztva a korábban összefüggő területeket.

A 2020-as szüret, mint a borvidéki összefoglalókban is látjuk majd, jelentős változatosságot mutat a Kárpát-medencében. Ráadásul nemcsak a nagy távolságokra fekvő területek között, hanem akár 20-30 kilométeres viszonylatban is. Ennek oka elsősorban a nyári csapadék földrajzi eloszlásában keresendő. Általánosságban elmondható az is, hogy a borvidékek többségében éles választóvonal tapasztalható a korai és a késői fajták minősége között. Egyre nagyobb gondot okoznak az utóbbi évek „slágerbetegségei” és kártevői is, mint a feketerothadás és a Foltosszárnyú muslica (Drosophila suzukii) ecetes rothadást okozó kártevése.

Szüreti körképünket észak-nyugatról, Felvidéktől kezdjük, Kárpátaljánál délnek fordulunk Partium és Erdély felé, majd visszakanyarodunk nyugatra Szerémségen és Dél-Baranyán át a Mura-vidékig.

Felvidék

A Felvidék magyar szempontból legfontosabb bortermő vidékei a Párkány-Kürt-Ógyalla háromszögben, a Duna mentén, a Garam és Ipoly völgyeiben, Ipolynyék-Nagykürtös térségében és a Bodrogközben, Királyhelmec környékén helyezkednek el. Kisebb „szigetek” találhatók még Zoboralján (Nyitra-vidék), a Csallóközben, Gömörben (Rimaszombat-Tornalja) is. Külön érdemes megemlítenünk Tokaj északi részét, ahol szintén élnek magyar borászok, de a Tokaj név és borvidéki viták miatt nehéz helyzetbe sodródtak.

Kürt az egyik legismertebb bortermelő település a Felvidéken, itt dolgozik Sütő Zsolt, a Strekov1075 borászat tulajdonosa. Ökológiai szőlőtermesztéssel, natúrborok készítésével foglalkoznak. Zsolt elmondása szerint idén legnagyobb gondjuk a feketerothadással volt, mely a bio növényvédelem legnagyobb kihívása lesz a jövőben (is). A feketerothadástól összezsugorodott szemek erősen kötődnek a kocsányhoz, ennek köszönhetően jó bogyózógéppel, lassúra állítva a forgást, a megtámadott, összeszáradt szemeknek a legnagyobb részét sikerült eltávolítani. Mintegy 30%-kal kisebb lett a terméshozam, de többségében jó, koncentrált mustot kaptak. A kék szőlők alacsonyabb mustfokkal érkeztek a borászatba, de a sok napsütésnek köszönhetően a fürtök fenologikusan érettek voltak. A 2020-as év egyértelmű nyertese a Szent Lőrinc, mely ilyen jónak már régen nem mutatkozott. Ez a kékszőlő fajta az innen mindössze 25 kilométerre keletre található Muzslán és az ipolymenti Szalkán is igen szép arcát mutatta, ahol e cikk írójának vannak birtokai. Ez a viszonylag korai-közép érésű (szeptember eleje-közepe) szőlő teljesen egészséges állapotban volt szüretelhető, míg például a Zöld veltelinit az augusztus eleji esőzések hatására kissé „megcsipkedte” a szürkerothadás. Mondjuk szüretig a több hetes meleg és napsütés hatására a megtámadott bogyók szépen beszáradtak, így feldolgozáskor nem okoztak gondot. A feketerothadás Kürttel ellentétben Párkány környékén inkább csak foltokban okozott károkat, érdekes módon éppen néhány „konvencionális” növényvédelemben részesített szőlőterületen. Ennek egyik fő oka a bevezetőben is említett csapadék-különbség volt, mely egy-két özönvízszerű felhőszakadástól eltekintve sokkal kevesebb ideig tartotta nedvesen a lombozatot, mint Kürtön. Októberre itt is sok csapadékot kaptunk, de addigra nagyobb területen termesztett szőlőfajták (Zöld veltelini, Királyleányka, Szent Lőrinc, Pinot noir, Chardonnay, muskotályok stb.) nagy része már a pincékbe került. Nagy kérdés volt, hogy mi lesz a Kékfrankossal, Olasz rizlinggel, Rajnai rizlinggel, Cabernet sauvignonnal. Utóbbi produkálta talán a leggyengébb eredményt, a Kürt melletti fűri borászathoz (Chateau Rúbaň) még rozénak is igen nehezen kezelhető alapanyag érkezett, 20 Brix (kb. 18 magyar mustfok) és 10 g/l fölötti sav értékekkel. A másik két fajta is szerényebb mustfokot, vékonyabb testet, de harmonikus, szép ízeket adott, ráadásul az esetek többségében az egészségi állapot is kielégítő volt. Néhány szőlőfajtánál megfigyelhető volt a Foltosszárnyú muslica támadása (pl. Néró, Dornfelder), esetükben gondos válogatás nélkül a borok illósavtartalma igencsak megugrott.

Ahogy keletre haladunk, egyre inkább az augusztusi és októberi esőzések negatív hatásairól szólnak a beszámolók. Bodrogközből, a Tokaji Borvidék északi csücske melletti Kiskövesdről érkezett Dócs István beszámolója, aki szőlőt és gyümölcsöket termeszt a Tarbucka-hegy déli lejtőin. A szüreti szezont igyekeznek minél hosszabbra nyújtani, nemcsak a csemegeszőlők, hanem a Felvidéken népszerű murci („burcsák”) eladás miatt is, ezért ilyen sok szőlőfajtával foglalkoznak. „Nem indult egyszerűen már a tavasz sem, az áprilisi fagyok késleltették a szőlő indulását – de legalább nem fagyott le a termés, mint más gyümölcsfajtáknál sajnos az idén előfordult. Viszontagságos és változékony volt a nyár is, amely miatt intenzíven kellett védekezni a szőlőbetegségek ellen. Így is sok gazdát a környékünkön meglepett a feketerothadás, komoly terméskiesést eredményezve. Nem emlékszem ilyen évre, amikor ilyen sok munkával lehetett csak megtartani a termést, a szőlő kondícióját és az elfogadható minőséget. Ráadásul az esős október a későbbi fajtákra is rányomta bélyegét és a szőlő mustfoka nem érte el a sokéves átlagot sem. Az idei terméshozamokat egy átlagos év 70-80%-ra becsülöm. Viszont nem volt hála Istennek jégverés a szőlőben és a seregélyek is elkerülték a vidékünket.” István szerint leginkább a kékszőlők hoztak szép termést, de egyes fehér csemege fajtáknál nem tudtak piacképes minőségig eljutni. Mivel alapvetően optimista alkat, és inkább megoldásokat keres, nem pedig a károkon kesereg, néhány pontban összefoglalta az idei év pozitívumait:
- A koronavírus már tavasszal átrajzolta a zöldségpiaci értékesítés lehetőségeit, új piacok és értékesítési csatornák után kellett nézni.
- A különösen hektikus időjárás más gazdáknak sem kedvezett, így akinek sikerült mégis jó minőségben megvédenie a szőlőjét, az kisebb konkurenciára számíthatott.
- Az idei évben nagyobb érdeklődés mutatkozott a burcsákra (murci), az átlagosnál többet sikerült belőle értékesíteni.
- Az alacsonyabb mustfokok kedveztek a 100%-os pasztörizált szőlőleveinknek, népszerűbbek voltak, szintén többet tudtunk az átlagosnál értékesíteni.
- A nem palackozott borok után is növekvő igényeket tapasztaltunk, ennek persze elsősorban a korábbi évek borkészleteinek az értékesítésében volt jelentősége.
- Megfelelő mennyiségű és minőségű szőlőmagot sikerült biztosítani a szőlőmag olaj és szőlőmag őrlemény termékeinkhez.

Pár kilométerre keletre, a Királyhelmec melletti Körtvélyesről Czap Sándor vegyes-nehéz évjáratról számol be. A szüret szeptember végén kezdődöt, 24-26-e körül. Nagyon sokan kivártak, de sajnos így sem emelkedtek a mustfokok. Egyes bodrogközi szőlőterületeken akár 15 mustfokkal is szüreteltek. Az időjárás szeptember végén még rosszabbra fordult, és hatalmas mennyiségű eső zúdult le a térségre. A gazdálkodók közül például sokan el sem tudták kezdeni az őszi vetést, és amit bevetettek annak a 30%-a ki is ázott. Ugyanilyen nehéz helyzetbe kerültek a szőlészetek is, mert ahogy telt az idő, a szőlő vagy rothadásnak indult vagy a sok víz hatására még alacsonyabb lett mustfok. Prémium mőnőségű borok nem nagyon születnek ebben az évjáratban, de savakban gazdag, szép tételekre azért számítanak a gazdák.

2001-ben Kárpátalján még 6,2 ezer hektár szőlőterületet tartottak nyilván, melynek 80%-a direkttermő volt, ezek közül az Izabella a legnépszerűbb fajta. Hricenko 2010-ben már csak 4809 hektár szőlőterületről számol be, tehát jelentős csökkenésről beszélhetünk. Az állami támogatások feltételeinek kizárólag a nagyüzemek felelnek meg, kisüzemekre nem írtak ki pályázatokat az elmúlt 20 évben. Kárpátalján így két nagy cég telepített állami támogatással 500 hektár, 80%-ban európai ültetvényt, melyekre jellemzően nemzetközi szőlőfajták kerültek. A kisüzemek támogatások nélkül, önerőből kénytelenek dolgozni, így elmaradott a technológiai színvonal. A kárpátaljai magyar borászok legfontosabb bortermő vidéke a Beregvidék, melynek „ipari ültetvényei” kb. 500 hektárt tesznek ki, ezen kívül további 815-850 hektár van kisebb termelők, őstermelők tulajdonában, elaprózódott birtokszerkezet mellett.

A kígyósi Sass Pincészet közel 10 hektáron 60 féle bor- és csemegeszőlő termesztésével foglalkozik, évjáratonként 30 féle bort készítenek. Sass Krisztián szerint 2020 nem lesz csúcs évjárat. Tavasszal a fiatal hajtásokat megcsípte a fagy az alacsonyabban fekvő területeken, majd a csapadékos időjárásnak köszönhetően a feketerothadás jelent meg több ültetvényben is. Aki nem védekezett olyan növényvédő szerrel, ami hatásos ezen betegséggel szemben, azoknál nagyobb terméskiesés volt megfigyelhető. A peronoszpóra is megjelent, de elenyésző kárt tudott okozni, az új ültetésű, fiatal tőkéken korai lombhullást okozott. A vegetáció és a szüreti időpontok kitolódtak az előző évjáratokhoz képest. Míg máskor már augusztusban tudták szüretelni a korai, illatos fajtákat, mint az Irsait vagy a Csaba gyöngyét, most ez szeptember első és második hetére tolódott. Az őszi csapadék nagyon visszafogta az érést a késői fajtáknál. Az esőzések és a beinduló szürkerothadás miatt alacsony, 16-17 mustfokkal szüretelték a Furmintot és a Hárslevelűt. A Szerémi zöld, Fehér bakator és Saperavi fajtákat október második dekádjában szedték. Sajnos a tartós, csapadékos időjárás miatt jelentős volt a szürkerothadás kártétele, ezért nagyon gyorsan, héjon áztatás nélkül dolgozták fel ezeket a szőlőfajtákat. „A Szerémi zöldet és a Fehér bakatort egészfürtösen préseltük, hogy minél tisztább mustot kapjunk, a Saperaviból pedig rozét készítettünk. Mindegyik tétel esetén 24 óra után az ülepített mustot lefejtettük az üledékről. Eddig a kierjedt borok szép arcukat mutatják, nem kiemelkedőek, de könnyű, illatos, feszes savú tételek születtek.” – teszi hozzá Krisztián. „Kevesebb szőlőtermés volt az idén, mint máskor, kevesebb fürtöt adott egy-egy tőke. Az idősebb ültetvényeknél (40-50 év) 1 kg/tőke alatti termést szüreteltünk. A pandémia komoly kihívásokkal állított minket szembe. A turisták kevésbé jöttek vidékünkre, amikor beindulni látszott egy kis mozgás, akkor pedig elindult a második hullám. Több tavalyi tétel még be van ragadva a pincébe. Sok tartály tele van, ami logisztikai problémákat okozott az újborok szempontjából.”

Mindezek ellenére a Kárpátaljai Magyar Borászok Egyesülete elkészíti Kárpátalja borát, az egyesület tagjai által hozott szőlőinek összeöntésével, amit 2021. március 14-én, az egyesület „születésnapján” mutatnak be. A fehérnek Emese álma, a vörösnek Kárpátok vére lesz a neve. – számol be róla az egyesület elnöke, Bereczky István.

Míg Felvidék szőlőterületei jellemzően a magyar-szlovák országhatár mellett helyezkednek el, és sok esetben félbevágott történelmi borvidékeket jelentenek, Erdély és Partium borvidékei teljes egészében Romániához kerültek. Magyar szempontból három fontos területet érdemes megkülönböztetnünk: Érmellék (Bihar) és Szilágyság, Küküllő-mente és Erdély-hegyalja és Ménes-Magyarád. Ménesen, mely sajnos mára már szórványvidékké vált, a borkultúra jellemzően egy borászhoz, Balla Gézához kötődik, aki több mint 100 hektáron élesztette újjá a halódó hagyományokat, többek között olyan szőlőfajták telepítésével, mint a Kadarka, Mustos fehér, Fekete leányka. Érmelléken számos magyar kis borászat indult az elmúlt években, ez talán a legaktívabb romániai magyar borász közösség. Zászlajukra tűzték a Bakator szőlőfajta megmentését, újratelepítését, és a hagyományos szőlő-borközpontok fejlesztését, újraindítását. Bihardiószeg és Kágya voltak a térség oltvány-központjai, a bihardiószegi Zichy kastélyban alapították az egyik első királyi vincellér iskolát (1872-ben). A bihardiószeg-környéki közösségen kívül az Érmelléken és közeli Szilágyságban inkább csak egy-egy középpincészetet tudunk megemlíteni, melyek a borvidék borkultúrájának fontosabb központjai (pl. Kárásztelek, Krasznabéltek, Kémer). Erdély-hegyalja és a Küküllő-mente két szomszédos borvidék. Erdély-hegyaljának Csombord és Nagyenyed a központja, míg Küküllő-mentének Dicsőszentmárton, bár utóbbi borvidék jelenlegi legnagyobb borászata a köztük található Zsidve településen található. A Jidvei egyben az egyik legnagyobb román borüzem. Mindkét vidéken fontos szőlőfajtának számítanak a Királyleányka, Leányka, Tramini, Olasz rizling, Ottonel muskotály, Sauvignon blanc, de jelentős mennyiségben találunk régi magyar szőlőfajtákat is. A nagyenyedi területeken nem ritka a Járdovány, Kövérszőlő, a gyulafehérvári érseki szőlőbirtokon ezen kívül a Királyszőlő is viszonylag nagy mennyiségben jelen van.

A bihardiószegi (Érmellék) Heit Lóránd átlagos termésről, a vártnál alacsonyabb mustfokokról számol be, ugyanakkor szerinte a teljes érettségben szüretelt szőlők mustjában és újboraiban koncentráltság, arányosság érződik. Nem kimagasló évjáratnak tartja 2020-at, de reménykedik, hogy a pincében még sokat fejlődnek a borok. Ugyaninnen Piheni Anna (Yanka Pincészet) a munkaerőhiányt említi komoly problémaként, ami a szüretben csúcsosodott ki. „Az elmúlt évekhez képest idén később kezdtük a szüretet, szinte az egész borvidék egyszerre indult be, nehéz volt minőségi munkaerőt találni.” – kezdi rövid értékelését Anna. „A sok eső miatt a feketerothadást nehéz volt féken tartani, szerencsére jött a száraz időszak, és leállt a folyamat. Viszont aki nem védekezett céltudatosan e betegség ellen, szőlő nélkül maradt.” Érdekes módon ő magas mustfokokról számol be. A Királyleánykánál például 22 mustfokot értek el szeptember 25-én, jó savakkal. Egyedül az Ottonel muskotály gyengélkedett, amely nagyon lemaradt a többi szőlőtől cukorgyűjtésben. A legnehezebb szüreti napoknak október 5-6. bizonyult, a Kadarka szedése. Nagyon szépen indult ez a szőlőfajta, töppedt szinte aszús szemekkel, melyből akár egész fürtöket is találtak a tőkéken, de az esős időszak beköszöntével itt-ott megjelentek rajta a muslicák és az ecetes rothadás. „Sokat válogattunk, szemezgettünk, földre dobtunk, míg sikerült jó minőséget kihozni belőle. Pincészetünk október 20-án zárta a szüretet az őshonos Tüdőszínű Bakatorral. Sajnos a darazsak megdézsmálták a termés 15-20%-át, viszont betegségek nem jelentek meg rajta.” Mindketten megemlítették a szőlő eladást. Véleményük szerint (talán a koronavírusos megszorítások miatt) megnőtt a kereslet, és viszonylag jó áron (kb. 200 Ft/kg) tudtak értékesíteni idén fehér és kékszőlő fajtákat egyaránt.

A közeli Székelyhídon gazdálkodik Lengyel Csaba és Czapp Árpád. Mindketten elégedettek a mennyiséggel és a minőséggel is, véleményük szerint nagy hangsúlyt kellett fektetni idén a növényvédelemre, ilyen szempontból nehéz év van mögöttünk. Lengyel Csaba szerint viszont egyértelműen jobb ez az évjárat a tavalyinál, a borok kifejezetten biztató minőségűek. Czapp Árpád viszont kénytelen volt a termés 90%-át eladni, mivel a pandémia miatt igen nehézkes volt a boreladás, sok még a tavalyi készlet a pincében.

Mintegy 130 kilométerre északkeletre innen, a Kárpátok tövében elhelyezkedő Avasújvárosban viszont nem elégedettek a terméssel. Butka Sándor, az Avasújvárosi Bakator Egyesület titkára elmondta, hogy a Bakator virágzása nagyon csapadékos időjárásra esett, így nem kötött rendesen, augusztusban néhány nap alatt pedig feketerothadás jelentkezett, ezért 2019-hez képest 30-40%-kal kevesebb a termés. A bor minőségét tekintve viszont bizakodó.

Görbe Edgár (Nachbil, Partium) késve érkezett értékelése, ezért nem került be az eredeti cikkbe: „Szeptember 3-án kezdtük a szüretet Pinot noir rozéval, és október 10-én fejeztük be a Cabernet sauvignon-nal. Eleinte nagyon magasak voltak a savak, később úgy a szüret felétől kedvezőbben alakultak. Sajnos az idei fagykár miatt veszteségünk volt a Fekete leánykánál, kb. a fele elment, illetve az egyik tábla Chardonnay-nal olyan 40%-os kárunk volt. A feketerothadást sikerült kivédenünk az idén, nem úgy a peronoszpórát, ami jelentős kárt okozott a Merlot-nál. Összeségében jobb volt az idei év, mint a tavalyi, de ez sem volt zökkenőmentes, bár a dupláját szüreteltük a tavalyinak.”

Ugorjunk pár száz kilométert Nagyenyedre, ahonnan a 22 hektáros Takács Pincészet tulajdonosa és borásza, Takács Attila tudósít:

„Az enyedszentkirályi és csombordi birtokokon az állandó időjárás-változások miatt elég sokat aggódtam, hiszen különböző betegségek jelentek meg, de végül nagyon szép termést tudtunk begyűjteni. Azt is tapasztalom, hogy évről évre változik a klíma Belső Erdély Borvidékén, ami nagyban befolyásolja a szőlő érését, ezért egyre inkább a szőlő savtartalmára figyelünk. Nekem mint borásznak a megfelelő sav/Ph/cukor arány, vagyis a megfelelő szüreti időpont megválasztása a fő feladatom, hogy harmonikus, szép borokat tudjunk készíteni. A hagyományos szőlőfajták idén is korábban kerültek a kosárba, mint a megszokott időpont, október közepe. Elsőként a Fehér leánykát szüreteltük szeptember 20 körül, az Ottonel muskotályt pedig szeptember utolsó hétvégéjére terveztük be, ami már a mustfokot is felvitte 230 g/literig. Ezt követte a Sauvignon blanc ami csodálatos aromával, sav és cukor tartalommal rendelkezett. Itt is 235 g/l must fokkal szüreteltünk. Szőlőbirtokunk többi fajtáit, azaz a Chardonnayt a Rajnai rizlinget, a Szürkebarátot, a Fűszeres traminit és az Olaszrizlinget pedig október közepén szedtük le. Nagyon szép termést kaptunk, mennyiség és minőség tekintetében is! Három évvel ezelőtt beültettünk a Kerek Domb aljába 2 hektár területen három kékszőlő fajtát , Merlot-t, Shirazt és Cabernet sauvignont, nagyon izgatottan és bizakodóan vártuk az első termést. Ezen a borvidékén inkább a fehér szőlőfajták dominálnak, de mondhatom, nem bántam meg a döntést. Csodálatos terméssel áldott meg a természet és a Jó Isten. Bár az időjárás ezeknek a szőlőfajtáknak sem volt éppen a legkiszámíthatóbb, de azért egészséges, kifejezetten fotogén fürtök lógtak október végén a vesszőkön. Mennyiségileg átlagos évnek látom az ideit, de hálásak vagyunk a természetnek, hogy ilyen jó minőségű termésből készülnek a boraink.”

Délvidék, Drávaszög és Mura-vidék

A Délvidék elnevezést egykor csak Bácskára és Bánátra használták, azonban a trianoni határmódosítás után már ide sorolták a mai Horvátországhoz tartozó Drávaszöget és a Szlovéniához tartozó Mura-vidéket is. Mura-vidék, azaz Lendva-hegyalja egykor a Balaton-melléki, Zalai borvidék szerves része volt. A jellemzően kisméretű, magyar gazdák által művelt birtokok a Lendva város feletti dombon helyezkednek el. Fehérboros vidék, fejlett borturisztikai szolgáltatásokkal. Muraközhöz tartozik egyébként a Horvátországba került Csáktornya és környéke is. Drávaszögben a horvátországi Baranya mintegy 1200 hektár szőlőterülettel rendelkező borvidék, ebből Csúza, Karancs, Vörösmart, Darázs a legjellemzőbb magyar ajkú borászfalvak. Turisztikailag gyorsan fejlődő vidék, mely alapvetően a borra és gasztronómiára épít. Legfontosabb szőlőfajtájuk az Olasz rizling, de más fehérborokat és nagyszerű vörösborokat (pl. Kékfrankos, nemzetközi fajták) is kóstolhatunk a helyi pincészetekben. A mai Szerbia területén Dél-Bácskában él a legtöbb magyar ajkú borász, Temerin, Hajdújárás, a Palicsi tó környékén elsősorban homoki borokat termelnek. Megtalálhatók itt a hagyományos fajták, mint a Kadarka, Kövidinka, Szerémi zöld, Mézes fehér, gyakran igen idős, hagyományos fej- és bakművelésben. Szerémség szerbiai részén néhány magyar ajkú borász kezdte újjáéleszteni a szerémségi borok hagyományát. Kadarkát, Furmintot, Szerémi zöldet, Bakatort, Mézes fehéret telepítettek vissza a szerémségi történelmi dűlőkbe. Egyelőre azonban mindez alig egy tucat hektárt jelent.

A Szerémségről hírt adó Sagmeister Ernő szerint ez az év nem állította nagy kihívások elé a szőlészeket – a járványszerű betegségek elkerülték a szerémi Tarcal hegyet. Augusztus és szeptember eleje aszályos volt, az így kialakult vastag bogyóhéj ellenállóvá tette a szőlőt a későbbi esőkkel szemben. A savakat az augusztusi szárazság nem vesztegette el, az évjárat nagyon szépnek ígérkezik. Eleinte az almasavak magasabbnak mutatkoztak, de minden fajta jól érezte magát. A Kadarka is szépen beérett.

Nyugat felé haladva Drávaszögbe jutunk, ahol a karancsi Szabó Pincészet szőlésze-borásza, Bálint Tivadar arról számol be, hogy a nagyon enyhe, de elhúzódó télen a kártevők átteleltek, majd elhúzódott a rügyfakadás. A tavaszi melegnek köszönhetően a szőlő behozta a lemaradását, a virágzás rendben lement, de nagyon oda kellett figyelni a növényvédelemre, mert a napsütéses és esős napok gyorsan váltakoztak, a peronoszpóra helyenként nagy fertőzést tudott kialakítani. Június elején a jégeső a zsenge hajtásokat félbetörte, a lombot és a fürtöket megtépázta. Emiatt nagyon sok hónaljhajtás és másodtermés fejlődött ki. Az éves csapadékmennyiség megvolt, de nagyon egyenetlenül oszlott el, viszont a nyári szárazság nem viselte meg annyira a szőlőt. A szüret a sok éves átlaghoz képest kéthetes késéssel indult. A szüret második felében az őszi melegeknek köszönhetően a kékszőlők szépen beértek. Az erjedés kissé vontatottan indult. A fehér borok jó savval rendelkeznek, de az illat nem túl intenzív. Zamatban átlagosak. A vörös borok szép színűek, gyümölcsösek, és gyors fejlődést mutatnak. Tivadar összességében nem tartja 2020-at kiemelkedő évjáratnak.

„Azt követően, hogy 2019 novembere és 2020 májusa között nagyjából a szárazság jellemezte vidékünk időjárását, a nyár az eddigiekhez viszonyítva eltérően alakult. A növény a szárazság miatt csak kora nyáron vette fejlődésnek magát, így az érésre a szokásosnál később került sor. A szőlőtermelők zöme ennek ellenére a megszokott időpontban szedte le a termést, szeptember második felében. Ennek oka, hogy nyáron a peronoszpórával volt a legtöbb gond, de a termelők többsége inkább szokás szerint, nem pedig a kellő időben permetezett. Ennek szürkerothadás lett a következménye ősszel, ami miatt sor került a túl korai szüretre.”- mondja el tapasztalatait Mura-vidék falugazdásza Farics Dorisz, aki egyben a Csentei Szőlőtermelők egyesületének is vezetője. Felső Alen, Lendva-vidéki borszakértő szerint a korai szüret miatt a mustban kevés volt a cukortartalom. A Mura-vidéken „őshonos” Olasz rizling nem egy esetben elérte a 90 Oechsle-t (kb. 12% várható alkoholtartalom). Ez a szőlőfajta minden évben tud elfogadható minőséget produkálni, de a Sauvignon blanc és a chardonnay is jó minőséget adott, kedvez nekik a kissé homokos talaj. Nem a Furmint éve volt, a sok csapadék miatt, a muskotályoknak pedig több napsütés kellett volna. A kékszőlőfajtákból szép borok készülhetnek azoknál a termelőknél, akik nem szedték le túl korán. A rajnai rizlingről még korai lenne véleményt alkotni. Alen összeségében az átlagosnál picit jobb évjáratot vár. Ami a mustok, borok fejlődési időszakát illeti leginkább böckserrel (bakszag, kénhidrogén) találkoznak a borászok, ami a szőlőtermesztésre vezethető vissza: a szőlő a fejlődés közben nem kapott elegendő tápanyagot. Farics Dorisz elmondja azt is, hogy míg ezelőtt 20 éve a szőlőtermesztésre bejelentett földterület 594 hektár volt Lendva környékén, ez a szám mára körülbelül 200 hektárra csökkent. A járványügyi helyzetnek és annak „köszönhetően”, hogy már második éve nincs a vidéken szőlőfelvásárlás, ez a trend sajnos folytatódni fog.

Mint látható, nehéz átfogó képet adni a Kárpát-medence borvidékeiről, hiszen igen különbözőek a klimatikus adottságok ezeken a más-más szempontból „végeknek” számító területeken. Ami viszont egyértelműen elmondható, hogy megerősödni látszik egy tudatos, egyre komolyabb szakmai tudással, egyre fejlettebb szőlészeti-borászati technológiával rendelkező magyar borász réteg, akikről boraik közvetítésével biztosan hallunk még a jövőben.